2014. január 5., vasárnap

Bemutatkozó

Sziasztok!
Vajon mit is írhatnék így legelsőnek... ránéztem pár blogra, hogy miként is néznek ki, vagy éppen milyen módon is írnak, rakják össze... szóval a formaságokat. Rájöttem, miközben az ágyban feküdtem, és rengeteget törpöltem azon, hogy azt a sok-sok gondolatot, ami olykor megszületik, azt le kellene írnom, mert később már nem fogok emlékezni rá. Rettenetes, hogy milyen szórakozott vagyok... ^^
Viszont most, (végül) én is beadtam a derekam, és belekezdek eme "naplóba", amely inkább rengeteg (remek és ostoba egyaránt) gondolat tárháza kíván lenni.
A témája, a címhez és hozzám méltóan a zene és a lélek, a gondolatok kapcsolata lenne, valamint hogy én hogy és miként élem ezeket meg.
Elöljáróban annyit, hogy nyáron leszek 21 (és ekkor fogok először leállni valakivel játszani egy Black Jacket), rengeteget zongorázok, és olykor versek, valamint prózák formájában próbálom szeszélyeimet kiélni.
Remélem, hogy ez a bevezető valamelyest felcsigázott néhány embert, mert így legalább lesz (talán) aki elolvassa, és (remélem) tetszeni is fog neki amit itt talál.

1 megjegyzés:

  1. Egy olvasód már fix, hogy van! :D
    Alapjáraton odáig vagyok a zongorajátékért, meg bármilyen hangszer-soloért. És igen, felcsigáz a gondolat, hogy ismerek egy tehetséges embert, szóval be vagyok zsongva! Várom ám a dalokat, úgyhogy ne kíméld a blogot a posztolástól!

    VálaszTörlés