2014. június 5., csütörtök

A szeretetről

Sziasztok!
A mai alkalommal, a szeretetről szeretnék egy kis eszmecserét folytatni mindenkivel.
Ha ezt a szót halljuk, hogy „szeretet”, elsőre valamiféle pozitív érzelmet képzelünk magunk elé. A szónak érzelmi jelentése van. Ám a valóság ennél sokkal gazdagabb: nem csak érzelem, és nem csak pozitív ez a fogalom. Egy barátommal beszélgettem egyszer, aki kijelentette, hogy ha meghallja ezt a szót, akkor nem tudja, hogy mit is jelent igazából. Azt jelenti, hogy „kell nekem”, vagy azt, hogy „kedvezek neki”? Vagy talán azt, hogy a „javát akarom”? Esetleg azt, hogy „tegye azt, amit én dirigálok”? Vagy, hogy „legyen velem, és szolgáljon engem”? Mi valójában a szeretet?
A magyar nyelv (ez a drága kincs) úgy értelmezi: szer – etet. Tehát, hogy az a szer, amelyik etet… Az etetés gyakorlata pedig a legközvetlenebb kifejeződése a szeretetnek. Tekintsünk elsőként az anyaságra. És ugye, ahogy édesanyám is mondta több ízben: „az anyák szeretete nem múlik el soha.”. Szóval az anya, ahogy eteti újszülött kisfiát, vagy kislányát, úgy fejezi ki szeretetét. Saját tejével táplálja, aztán később etetgeti valami pépes dologgal, de az viszont ne legyen forró, hűteni kell, meg azt is figyelni, hogy a gyerek félre ne nyeljen… Aztán a büfiztetés, meg az aggódás, amikor beteg a kicsi… Tehát az anya, a gyermeke irányába, tökéletesen megvalósítja a „szer-etet” és a szeretet egységét.

Mi is a szeretet?
Ezeken, az érzelmi hullámokon túl, és a táplálás gesztusán is túlmenően, ez az erő egy, a fizikai síkon is folyamatosan jelen lévő, a létezést lehetővé tévő erő, az EGYBETARTOZÁS ereje. Összetartó erő. Ez az erő tartja egyben a Föld bolygót, ez vonz minket konkrétan a földhöz, ezt hívjuk úgy, hogy kohéziós erő. Ettől az erőtől van megfogható anyag, amely egybe összeáll, ettől képesek a Naprendszer bolygói egy rendszert alkotni a Nappal. Ezen erő által keringeti maga körül a bolygókat a Nap, de ezen erőnél fogva kering Ő maga is a Galaxis centruma körül, együtt a Naprendszerrel, és együtt a többi másik Napokkal is. És még a Galaxis is kering, a többi Galaxissal együtt a Metagalaxis középpontja körül, amely ezeket, a hatalmas Galaxisokat is mind összefogja. Ez a Szeretet.
A soron következő dal / dallam egy picit szomorkásnak tűnhet, de ez is afféle szeretetről szól. Remélem tetszeni fog nektek.
https://app.box.com/s/5i4jls6i7kmkkdk7he7q

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése